2017. november 19.


Öt jó tanács a cyclocross versenyzésre

A cyclocross a kerékpározás egy ősszel-télen űzött szakága, mely pont a mountain bike és országúti szezon holtidejében van. Minden versenyző számára ideális lehet beiktatni a felkészülésébe is. Mint ahogy már korábban a cyclocrosst bemutattuk, egy nem mindennapi, de mégsem újkeletű szakágról van szó. A száz éves múlttal rendelkező versenyformát sokan kiegészítő sportként űzik, de egyre többen vannak, akik direkt erre szakosodnak és ezek a fő versenyeik.


A cyclocross versenyek jellemzően rövidek - korosztálytól függően 30-60 percesek -, ami a várható szélsőséges időjárás és hőmérséklet miatt szerencsés is. Mivel a futamok rövidek, fontos, hogy ebben a rövid időben minél jobb teljesítményt nyújtson a versenyző. És itt nem csak erőben, de technikai tudásban is a legjobbat kell nyújtani.

Néhány jó tanács azoknak, akik még nem teljesen rutinosan állnak a rajtvonalhoz:

1. Kapd el jól a rajtot!
Ha van lehetőséged a mezőny elejéről rajtolni, tedd meg! A verseny elején amúgy is nagy a tolakodás, ezért az esések elkerülése végett is hasznos, ha előbbről indulsz. A pálya aránylag keskeny - a nemzetközi szabvány szerint minimum 3 méter -, ami miatt azért nem mindenhol lehet könnyen előzni. A feladat ez után már csak az, hogy megtartsd a jó helyed.
Tipp: csinálj rajtgyakorlatokat. Akár egyedül (magadban számolj vissza és álló helyzetből indulj el minél gyorsabban) vagy segítővel, sípszóra! A lényeg, hogy gyakorold a lehető legrövidebb idő alatt minél nagyobb sebességre való gyorsulást!

2. Felszállás és leszállás
A versenyen körönként 3-4 alkalommal le és fel kellhet szállni. Ez egy 8-10 körös versenynél akár 30-40 alkalom is lehet. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mennyi időt lehet veszíteni a lassú fel - és leszállással.
Figyeld a videót, ami remekül bemutatja a helyes technikát.


 - az akadályhoz közeledve az egyik lábadat ki kell csatolni a pedálból és a másik lábra kell helyezni a testsúlyt. (Ilyenkor a versenyző a kerékpár "egyik oldalán" helyezkedik el.),
- az akadály előtt a másik lábat is kicsatoljuk és leugrunk a kerékpárról,
- a kerékpárt a felsőcsövénél fogva átemeljük az akadály felett (Ha hosszabb ideig kell emelni a kerékpárt, akkor az alsó vázcsövet fogjuk, hogy vállra vehessük vagy magasabbra emelhessük futás közben.),
- a mikor újra a földre helyezzük a kerékpárt, néhány gyors lépést még teszünk vele, hogy minél nagyobb lendülettel ugorjunk vissza a nyeregbe. A nyeregre visszaugrás fájdalmasnak tűnhet, de ha megfigyeljük, a videón jól látható, hogy valójában a combunk erős belső felével érkezünk a nyeregbe és utána csúszunk a helyünkre.
Tipp: a le-, és felszállást szinte bárhol gyakorolhatjuk, akadályként egy faág is megteszi. Aszfalton vagy betonon fájdalmas lehetne a hiba, de jó hír, hogy a versenyeken csak terepre helyezik az akadályokat. Az aszfalt ott is a gyors tempójú tekerés helyszíne.

3. Előzz kanyarban!
A cyclocross versenyek lendületét az akadályokon kívül a kanyarok törik meg. A triatlonotól a cross country-ig bármely szakágban hasznos tapasztalat, hogy fejleszteni tudjuk a kanyarvételi technikát.
Ahogy a fel - és leszállás gyorsaságán, úgy a kanyarvételen is sok múlik. Az ideális ív ismerete, lehetőség a magasabb átlagsebesség fenntartására, de akár helyosztó előzésre módot adhat.
Tipp: gyakoroljatok párban és figyeljétek egymás kanyarodását! A videó bemutatja, hogy miként lehet kanyarban előzni. Ez is páros gyakorlat, amikor az egyik kerékpáros külső ívről indul és belsőre érkezik, addig a mögötte haladó belső íven érkezik és lehetősége van esetleg az előtte haladót megelőzni.


4. Homokágy
A cyclocross versenyek egyik tipikus akadálya a homokágy. Bizonyára sokan kerékpároztatok már homokban és tudjátok, hogy a vékony gumikkal nehezebb megtartani az egyensúlyt. Már a homokágy előtt próbáljuk meg "irányba tenni" a bringát, (hogy a könnyen elmozduló talajon ne kelljen hirtelen kormánymozdulatot tennünk, ami kibillenthet az egyensúlyunkból),  és minél nagyobb lendülettel átvágni rajta. Ha kormányfordítás nélkül haladunk át az akadályon, lendületet is alig vesztünk.
+Rutinos trükk: ha már nyomokat vágtak előttünk a homokágyba, és van módunk felmérni azokat időben, válasszuk ki a legegyenesebb „vágányt” és „engedjük” a bringát ebben a nyomban „lekövetni” az utat. Ez különösen mély homokban lehet sorsdöntő, mivel itt jóval kisebb az ellenállása talajnak, kevésbé akarja kicsavarni kezünkből a kormányt. A homokban lazán de határozottan tartsuk a kormányt. Kis gyakorlással rájöhetünk a homok „természetére”, arra, hogy milyen áttétellel és milyen mozdulatokkal tudjuk uralni ezt a feladatot.


5. HALADÓKNAK - Ugord át az akadályt!
A versenyzők egyre technikásabbá válnak és a palánk akadályokat egyre szívesebben ugorják át, ahelyett, hogy futva teljesítenék azt. Amíg nem tudod tökéletesen kezelni a kerékpárt, addig ne próbáld meg!
Tipp: A gyakorlást sík terepen kezdd, ahol a földre tett alacsony akadályt próbáld csak először átugrani. Ha ez megy, akkor jöhetnek sorban az egyre magasabbak is.


A veszprémi futam nagyjából egy hónap múlva a következő paraméterekkel vár:
-          20 kanyar / kör – hogy lefékezz és felgyorsulj jobban, mint az ellenfelek,
-          1 lépcsőn felfutás – amikor egy kamion platójára kell fellendülnötök, kezetekben a bringáitokkal,
-          1 dupla palánk – kevesen fogjátok nyeregben megugrani,
-          1 meredek emelkedő - itt biztos, hogy futnod kell, nem lesz elegendő lendületed,
-          25 m szintkülönbség / kör - ebből 17 métert 200 méteren kell leküzdened, ami olyan mintha a 7. emeletre tekernél fel,
-          200 méteres aszfalt szilárdságú befutót lejtővel és emelkedővel a célvonal előtt – hogy az utolsó pillanatig versenyezzetek,
-          10 méteres homokágy – hogy lássuk hogyan kezeled a géped, s jó döntést hozol-e ha nyeregben maradsz vagy leszállsz,
-          3D-dirtpálya – hogy élvezd a centrifugális erőt és a döntött kanyarokat,
-          200 méteres lejtős szakasz - ahol 40-50 km/h-val is versenyezhetsz,
-          1 technikai zóna, ahol a bringamosót is találod – hogy autentikus cx körülmények között is bírja a technika.

A hozzáértők már ezekből a paraméterekből is láthatják, hogy új felfogásban jelölték ki a 2015-ös ringet. Nem lassítják le a jól felkészült, erős versenyzőket, hanem mindenkit teljes erőbedobásra késztetnek. Ez lesz a szezon leggyorsabb és legnehezebb CX-versenye. Aki itt jól szerepel, az elmondhatja, hogy nem szerencséje volt, hanem felkészült, hamisítatlan kerékpáros atléta!

A Veszprém Crossra érdemes már szombaton érkezned, hogy legyen kellő időd meg-, illetve kiismerni a pályát. Az esti szakmai beszélgetés során pedig tapasztalt versenyzőktől tudsz információkat gyűjteni a versenyzésről, mindamellett, hogy Veszprém több napra elegendő programot kínál erre a hétvégére!